MTK legendárium | 287. rész

Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán élete. „Életcélom volt a kezdetleges korcsolyákon javítani.” 68. rész.

Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán nem csupán, mint klubalapító írta be nevét a magyar sporthistória lapjaira, hanem több sportág hazai meghonosítója vagy úttörő népszerűsítője is volt. Ilyen a magyar korcsolyasport, aminek születésénél és népszerűsítésénél ugyancsak elévülhetetlen érdemei mutatkoztak. Ifjúkori korcsolya-emlékeiről így vallott 1883-ban:

„Azok az évek! Azok az évek! Negyedévszázaddal képzelem vissza magamat, mikor a városligeti-tó jégen a korcsolyázás nemes sportja még csak gyermekéveit élte. Mi volt akkor Pest, és mi volt Budapest! Az akkori gimnazisták tizedrésze sem él ma a fővárosban, s azoknak még csak tizedrésze sem tudott akkor korcsolyázni.

Éppen negyedszázada, [1858-ban] hogy először kötöttem korcsolyát lábaimra, a szónak legszorosabb értelmében kötöttem, mert akkor az egész városban nem voltak másfélék kaphatók, mint a kezdetleges szerkezetű szíjas-korcsolyák.

Mily örömmel kínoztuk el lábainkat ezen az inkvizíció kegyetlen vallatóeszközeihez hasonló szerkezettel, amely annyira elzsibbasztotta alsó végtagjainkat, hogy leoldása után néha alig voltunk képesek lábra állani! De valóban készséggel tűrtük e kínokat, mert hiszen csakis azoknak árán voltak a korcsolyázás élvei megszerezhetők. A kezdetleges korcsolyákon javítani életcélomul tűztem ki. Boldog gyermekkor, midőn, ily alárendelt dolgok képezik az életcélt! Először is a hátszöget, melyet a sarokba kellett verni, távolítottam el, annak föladatát – a sarkot feszesen tartani – magas sarokkörvas által pótolván.

Ez célszerű javításnak bizonyult, mert csakhamar többen utánoztak. De, ha némileg javítva volt is ezáltal a korcsolya, a kínos sajgást okozó szíjak még mindig megvoltak, ezeket hát széles kereszt bőrövvel pótoltam, amely a láb előrészéhez fűzte a korcsolyát. Ez is jónak bizonyult, s így már egyedül a keresztszíjat kellett eltávolítanunk, ezt a sarokba fúródó csavarok által értük el, így tökélyesbült nálunk a korcsolya. Persze vágyaim netovábbja oly korcsolya volt, amely a topán talpába van eresztve, csakhogy ilyet csinálni nem volt pénzem. A következő évben aztán oly korcsolyát vásároltam, amely egyetlen vala nemében: lapos volt vasának éle. Ugyanis nálunk addig csupán oly korcsolyákat lehetett látni, melyek kétélűek voltak. Az új korcsolyát elkereszteltük hollandi korcsolyának, azt vélvén, hogy a németalföldi csatornákon, ahol közlekedési eszköz a korcsolya – gyors haladás lévén a fő cél –, olyanokat használnak. Ez újítás azonban csak kevés követőre talált, mert a jégen az volt a meggyőződés, hogy nehéz azon korcsolyázni, az nem vágván be a jég felületébe. A Városligeti jégpálya közönsége távolról sem volt előkelő: egypár kereskedősegéd, három-négy (csak ennyi) úr, elég számos mesterlegény s iparostanonc, az utcák ifjúsága, kiket utcasuhancoknak neveztünk s az iskolák tanulói, akik között azonban idősebb fiú nem szerepelt.

Mint gyermek a legkitűnőbb korcsolyázók közé tartoztam, kiváltképp híres voltam, mint ugró. Mi akkor négyen voltunk nagyobb Szekrényessy fivérek, s így nemcsak ügyességünk – igen jól korcsolyáztunk –, hanem számunk miatt is teljesen uralkodtunk a jégpályán. Az ügyeshez, az erőshöz készséggel társultak a gyöngébbek, a mi »quadrumviratusunkhoz« is, amely, ha nevelőnket is számítottuk, voltaképp »quinquumviratus« volt, szívesen csatlakoztak a kevésbé ügyes deákkorcsolyázók, akik attól tartottak, hogy – persze nem voltak a jégen szolgák és rendőrök – valamelyik markos utcasuhanc durva kedvtelésből fellöki őket.  

Szekrényessy Kálmán visszaemlékező beszámolóját nagyszerűen egészíti ki a korabeli sajtó helyzetállapotot rögzítő beszámolója:

„A Városerdei tó jegén, már nagyban korcsolyáznak, s sokan valóban elismerést érdemlő ügyességet fejtenek ki. Azonban itt az ügyetleneket méltányolják, miután a csintalan nézők az elesőknek szokják kiabálni: Újra!” 

Ezt olvastad már?